#Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

13 milliárdos átcsoportosításról döntött a kormány
 

13 milliárdos átcsoportosításról döntött a kormány

Összesen 13 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság javára - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozatból.

MTI MTI

Huszonöt szórakozóhelyet záratott be a katasztrófavédelem
 

Huszonöt szórakozóhelyet záratott be a katasztrófavédelem

Összesen 25 szórakozóhelyet záratott be a kiürítési feltételek elégtelensége, illetve a működési engedélyek hiánya miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a január 1-je és május 15-e közötti országos ellenőrző akció nyomán - közölte a szervezet.

MTI MTI

Öten lettek rosszul egy Samsung-beszállító üzemében
 

Öten lettek rosszul egy Samsung-beszállító üzemében

Nem a Samsung, hanem a gödi gyár területén lévő egyik beszállítója, a Dongjin nevű cég üzemcsarnokában lettek rosszul dolgozók pénteken - közölte Jaloveczki Csaba, a Samsung egyik vezetője. Korábban arról számolt be a távirati iroda, hogy a dél-koreai cég gödi gyárában történt az eset.

MTI MTI


Újabb négy szórakozóhelyet zárattak be
 

Újabb négy szórakozóhelyet zárattak be

A nyár végére tűzvédelmi szempontból biztonságosabbak lettek a zenés szórakozóhelyek – olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) keddi közleményében. Augusztusban a hatóságok újabb ellenőrzéseket tartottak, és bár kevesebb volt a hiányosság, az ellenőrzések után négy szórakozóhelyet bezárattak.

MTI MTI


Drága, de magyar: egyetlen helyről
 

Drága, de magyar: egyetlen helyről "választhattak" bútort az iszapkárosultak

A devecseri iszapkatasztrófa károsultjai tönkrement bútoraik pótlására csak egy helyről választhatnak másikat otthonuk berendezésére. Ráadásul az árak itt magasabbak egy átlagos üzlethez képest. Senki nem indokolta meg, miért a Magyar Bútor és Faipari Szövetség által ajánlott néhány cég nem túl olcsó és nem is igazán tetszetős gyártmányai nyertek a katasztrófavédelem közbeszerzésén.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Veszélyelhárítási gyakorlatot tartanak a Mal Zrt.-nél
 

Veszélyelhárítási gyakorlatot tartanak a Mal Zrt.-nél

Az új veszélyelhártási terv alapján belső üzemi gyakorlatot tartanak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai gyárában: a kedd délutáni szimulációs gyakorlat során lúgkezelési problémát kell elhárítani - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

MTI MTI

Vörösiszap: újabb öt károsult kért új építésű ingatlant
 

Vörösiszap: újabb öt károsult kért új építésű ingatlant

A vörösiszap-katasztrófa újabb öt károsultja írta alá az új építésű ingatlanra vonatkozó támogatási szerződést, ezzel 95-re nőtt azok száma, akik ezt a lehetőséget választották, míg 102-en használt lakás vásárlása mellett döntöttek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

MTI MTI

Ha beüt a ménkű – Interjú Bakondi Györggyel
 

Ha beüt a ménkű – Interjú Bakondi Györggyel

Meglehetősen nagy a szervezetlenség a katasztrófavédelemben, illetve az újjáépítésben, a központi támogatások és segélyek szétosztásában. Az egész terület újjászervezését ígéri Bakondi György, az országos katasztrófavédelem régi-új főigazgatója, akit 2002-ben leváltottak, most pedig ismét kineveztek régi beosztásába.


Leváltják a katasztrófavédelmi főigazgatót
 

Leváltják a katasztrófavédelmi főigazgatót

Leváltják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjét - erősítette meg az MTI értesülését szerdán több, név nélkül nyilatkozó forrás; a tűzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetője július elsejétől Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.

MTI MTI

OKF: több mint 100 riasztás volt az elmúlt 24 órában
 

OKF: több mint 100 riasztás volt az elmúlt 24 órában

Az elmúlt 24 órában országosan több mint százszor riasztották a tűzoltókat, ezek mintegy fele műszaki mentés, negyede tűzeset, a fennmaradó rész pedig téves jelzés volt – közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken.

hvg.hu hvg.hu

Tömeges baleset az M2-esen is
 

Tömeges baleset az M2-esen is

Kilenc autó, egy kamion és egy teherautó ütközött össze az M2-es autóút dunakeszi csomópontjánál péntek reggel; egy ember súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

hvg.hu hvg.hu